Rólunk
A nevem Dr.Turi Róbert. Fehérgyarmaton születtem 1982-ben. A középiskolai tanulmányaimat a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban folytattam, majd felvételt nyertem a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának állatorvos szakára. 2006-ban szereztem állatorvos doktori diplomát, azóta foglalkozom beteg állatok kezelésével, betegségeik megelőzésével.
Kezdettől részt vettem az ügyeleti betegellátásban, ahol a kisállatokon túl lovakkal, szarvasmarhákkal, kiskérődzőkkel és sertéssel is foglalkoztam. 2008-tól a Csengeri Járásban éltem. Ott alapítottam családot, de fontosnak tartottam, hogy a gyerekeim hozzám hasonlóan Fehérgyarmaton cseperedjenek fel, így 2014-ben hazaköltöztünk.
Az utóbbi évek számos kihívás elé állították a magyar állatorvosokat, mivel vidéken jelentősen csökkent az aktív kollégák száma, miközben a haszonállat-állományok inkább csak koncentrálódtak - annak minden előnyével és hátrányával -, a kisállatok esetében pedig egyre növekvő igény jelentkezett a szolgáltatások színvonalának emelésére. Az elöregedett kar már nem tudta fenntartani az ügyeleti rendszert, a fehérgyarmati állategészségügyi ügyelet még a hazaköltözésem előtt megszűnt.
Súlyos járványok, korábban csak könyvekből ismert vírusok, paraziták törtek be hazánkba, régi fertőző betegségek terjednek újra, amelyek jelentős veszteségekkel fenyegetik a haszonállatainkat és súlyos egészség-károsodással házi kedvenceinket, de jobb szervezéssel, az állattartók tájékoztatásával és néhány fejlesztéssel képesek lehetünk a ránk testált feladatokat ellátni a háziállatok és közvetve gazdáik egészségének megóvása érdekében.